Fizet a Meta, így Zuckerberg megússza a tanúskodást
A céget négy éve perelte be egy csoport a Cambridge Analytica-botrány miatt. A szeptemberben esedékes tárgyalási kör azonban elmarad, mert a felek peren kívül megegyeztek.
Így még nem örültek rekord összegű bírságnak a Facebooknál
Az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság egy külön megegyezés nyomán 5 milliárd dollárra bünteti a Facebookot a Cambridge Analytica adatkezelési botránya nyomán. A cég befektetői és demokrata politikusok is úgy vélik, hogy ezzel nagyon olcsón ússzák meg a dolgot.
Újabb Facebook-botrány: 600 millió felhasználó félhet
És közben még a múltbéli csontvázak is szorgalmasan potyognak ki Zuckerbergék szekrényéből.
Megkapta az első csomagot a Facebook
Ez még olcsó volt, a britek büntették 500 ezer fontra a Cambridge Analytica adatkezelési botránya nyomán. Közben kiderült, hogy orosz Mail.ru is spéci jogosultsággal halászott a közösségi hálózaton.
Kövér csontváz esett ki a Facebook szekrényéből
Úgy tűnik, nincs olyan hónap, sőt néha hét sem, amikor nem kerül felszínre egy újabb, a Facebook adatkezelési gyakorlatával kapcsolatos ügy. Ezúttal az eszközgyártók halászhattak a zavarosban.
Tovább dagad a Facebook-botrány
Nem várt eredményt hozott az adatkezelés szigorítása: kiderült, hogy egy, a korábbitól független ügyben további 3 millió felhasználó adatai szivárogtak ki.
Késik a Facebook okoshangszórója
Az Amazon Echóhoz és a Google Home-hoz hasonló szolgáltatást a tavasszal kirobbant adatkezelési botrány miatt kénytelen jegelni a vállalat.
Zuckerberg széke is beleremeg az adatkezelési mizériába
Gyűlnek a befektetők, akik lemondatnák Mark Zuckerberget a Facebook elnöki posztjáról. Egyelőre hatalmas a bizalomvesztés a felhasználók körében is.
Miért veszélyesebb a Facebook-botrány, mint azt gondolnánk?
Visszaéltek a Facebook több millió felhasználójának személyes adataival. Bár Zuckerbergék felelőssége nem kérdéses, a felhasználók is tehettek volna azért, hogy adataik nagyobb biztonságban legyenek – írja véleménycikkében a G Data elemzője, Tim Berghoff.
Szinte minden Facebook-felhasználó adatához hozzá lehetett férni
Meglepő bejelentéssel állt elő Zuckerberg: a korábban említett 50 milliónál nagyságrendekkel többen érintettek az adatszivárgási botrányban.

 
Vészesen közelít a június vége, ameddig minden érintettnek el kell indítania a NIS2 alkalmazásba vételét. Az idén és jövőre is számos teendőt kell elvégezni, mutatjuk a pontos menetrendet.

a melléklet támogatója a Balasys IT Zrt.

Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.